Rólunk

Az Egyesület alakítása

Egyesület

Előzmények

Zászlós Tibor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, egyben a Magyar Állattenyésztők Szövetség elnöke kezdeményezésére indult el a folyamat a juh és kecske ágazati elismert szakmaközi szervezet létrehozására 2019. tavaszán.

Az egyeztetésekbe a Juh Terméktanács, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Állattenyésztési és Beszállítóipari Osztálya kapcsolódott be. A három szervezet 2019. júliusában Munkacsoportot állított fel, melynek vezetésére Dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot, míg tagjainak, Dr. Jávor Andrást, Bögréné Bodrogi Gabriellát és ifj. Csomai Gézát kérte fel.

A kezdeményezés az első, és egyben talán legfontosabb lépés, mely évtizedek óta tartó problémák megoldására adhat lehetőséget. Az egyesület az alapítók szándéka szerint lehetővé teszi, hogy a jövőben megalakítsák az elismert Juh és Kecske Ágazat Szakmaközi Szervezetet.

A Munkacsoport konszenzusos alapon az alábbi magánszemélyeket kérte fel, hogy alapító tagként vegyenek részt az ágazat jövőjének alakításában azzal, hogyha csak átmenetileg is, de segítsék tapasztalatukkal és hiteles személyükkel járuljanak hozzá a szakmaközi szervezet munkájához.

Megalakulás

Megalakulás

Ennek eredményeként a 79. OMÉK második napján megalakult a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület, amely elnökévé Dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot választotta.